2015. június 22., hétfő

Múzeumok éjszakája 2015 (totalcar - hungexpo)

Az úgy kezdődött hogy a totalcar.hu-n megjelent egy felhívás  melyben veterán autókat kerestek, kaptunk is néhány sort a cikkben.
 Ja igen, nem mondtam - mert hogy jelentkeztünk hogy részt veszünk az eseményen :-) 
50 kiválasztott old és youngtimer autó tárva nyitva várta  a látogatókat, akik kedvük szerint bármelyikkel elmehettek egy próbakörre, természetesen sofőrrel. Bármit meglehet fogni, tapintani a tulajdonosok készséggel mutattak motorteret, meséltek az autó / típus történetéről és a fő attrakció a próbakör. Olyan hozzuk közelebb a nagyérdeműt a veterános életérzéshez program volt és szerintem hatalmas siker. Rengetegen voltak!
 Én  kb. 50-60 főt kocsikáztattam meg  és volt olyan kör amikor kilencen ültünk az autóban :-) ebből vagy négy gyerek. Mondanom sem kell ők élvezték az estébe nyúló programot a legjobban.
Mint minden rendes veterán autót, minket sem került el a technika ördöge (most először az autó elkészülése óta!) de kb 20 perc alatt kiküszöböltük a bagatell apró kis hibát, ebből a 20 percből kb. 15 perc  telt el a szerszámok és bikakábel (ami végül nem is kellett) beszerzésére. Apropó bikakábel, egy látogató hölgytől kaptuk, az ötven veterános közül senkinél nem volt :-) 
Ezúton is köszönjük a segítséget, extra-körben részesültek - a folyamatosan fullra kihasznált utasszámmal szemben, csak ők hárman ültek az autóban akkor.
A képekért köszönet Zap barátomnak, én elvoltam foglalva a sofőrkedéssel :-)




.


Update.: a végére még két remek fotó Tóth András aznapi képgalériájából : 
https://plus.google.com/photos/1 
https://plus.google.com/photos/2

2015. március 3., kedd

Sztori : híres Princess tulajdonosok III. (Beatles)

Egy kis Beatles történelem.

Sokáig volt klasszikus Beatles-jármű a Nehéz nap éjszakájában
menekülésre is használt Austin Vanden Plas Princess, mely hatalmas
utasterével menedzserestül elnyelte a bandát. Az eredeti darab az
Egyesült Királyságban az FGO 586C rendszámot viselte, jelenleg Rod
Pitman gyűjteményében parkol. 

Egy másik nagy Austin, egy átalakított  Princess pompakocsi is
évekig szolgálta a zenekart, ám erről csak annyit tudni, hogy utoljára
az Oregon állambeli Portlandben látták.

(forrás : internet)

2015. március 2., hétfő

Korai ébresztő (2015 / 03 / 01)


A naptár szerint március elsején beköszöntött a tavasz, de a valóság azért még  kicsit felhős és hűvös volt. A sors úgy hozta hogy Tökölre, a reptérre  mentünk. Ha már ott voltunk, fényképezkedtünk is egy kicsit.


Az oda és vissza út teljesen eseménytelenül telt, ami igazolja munkák sikerességét és az otthoni indulást megelőző motorindítás is simán ment,  pöcc-röff, elsőre indult. Viszont az is újra bebizonyosodott, - egy veterán autó sosincs kész. A jobb első ajtónál fellépő szélzaj (kb. 60-70km/h fölött) és ennek oka még kinyomozásra és orvoslásra vár.


2014. november 8., szombat

Országjárás - nagyteszt


Ma megvolt az első igazi nagy menetpróba és hál' Istennek sikeres volt ;-)
Közel 150 kilométer zömében autópályán majd hegyes-völgyes szakaszok minden probléma, hiba nélkül. Volt egy kis szélzaj itt, egy kis surrogás ott, de az autó elismerésre méltóan teljesített. Mint valami óriás fehér bálna, hömpölyögtünk az autópályás kavalkád külső sávjában, nagypapa tempóban de ennél szürreálisabb képet csak az nyújthatott amikor a szűk dimbes-dombos szerpentineken "döngetett" le egy ekkora test ;-)
 Remek élmény volt csak egy kis napsütés jöhetett volna még mert azzal igencsak fukarkodott a mai időjárás.


.

                    Prónay Kastély - Alsópetény


.

Országjárás II.


Fotózkodás. Néhány kép egy reprezentatív helyről amibe remekül beillett a Princess is ;-)



.
  Tündérkert étterem (Budapest)


.

2014. szeptember 30., kedd

Minősített veterán és az eltiport gyep


Jöjjön aminek jönnie kell,szóljon minden fanfár,harsona és dob
......... ezt is megéltük ;-)

                                
                           
                           *** 

Nos, az van hogy a Hercegnő egy elég feltűnő jelenség. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint a csak a legutóbbi megjelenésekor tapasztalható érdeklődők hada ;-) lásd a képeket



 és egy elkapott mondat, ott a helyszínen: 

" nézd, hogy kitaposták körülötte a füvet!" 

....és tényleg ;-) 


.


.
Köszönjük az érdeklődést és az elismerő szavakat, és az alábbi képet Zap barátunknak !